3. rész ~ Találkozás az ismerős idegennel

3~ Találkozás az ismerős idegennel

~Caitlyn

- NEM! – ültem fel az ágyamban.  Körbenéztem a szobán és a nap gyenge fénye szűrődött be az ablakon.

- Semmi baj csak álmodtam az egészet.  – beszéltem magamnak mintha az hatásosabb lenne. Idegesen beletúrtam a hajamba majd meglepetten tapasztaltam, hogy csurom víz volt az izzadságtól. Álmomban újra és újra az a  vöröslő szempár bukkant fel ahogy egyenesen rám bámul majd megragad és megöl. Kötve hiszem, hogy egy jó darabig valami mást is fogok álmodni.

Kábán csoszogtam el a fürdőig, hogy frissítsek magamon majd a pizsamát valami normális cuccra cseréljem.  Miközben éppen a fogam mosásával voltam elfoglalva amikor a telóm vad villogásba kezdett.
-Hmm ... - mormogtam bele a telefonba .
- Cate hol a francban vagy ?? - halottam meg a vonal másik végén Mir hangját.
- Éppen fogat mosok. Mer' ?
- Csak mert ... még 5 perced van beérni munkába! - morogta majd lecsapta a telefont.

O az ég szerelmére nekem ma .... o istenem.

Sietve magamra kaptam az utolsó ruhadarabokat is, összehajigáltam a táskámat és futólépésben hagytam el a lakásomat. Időspórols képen a park felé vettem az irányt, hogy azon keresztülvágva hamarabb elérek a kávézóba. Csak rohantam ahogy tőlem telt egészen addig még valamibe vagy egészen pontosan valakibe bele nem szaladtam. Hatalmas lendülettel fágódtam hanyatt a földön. Azt hiszem ennél jobban nem kell részleteznem mekkorát nyekkentem.
- Ne haragudj. Annyira sajnálom. - kapta el a karomat a "valaki" és felfelé kezdett a földről.
- Mi a francért nem tudsz figyelni. Igazán arrébb álhattál volna. - kiabáltam rá majd kirántottam a kezemet a karjából.
- Tényleg nagyon sajnálom. Nem sérültél meg?
- Nem csak éppen el fogok késni ... - ahogy ránéztem a szó is belém fagyott. Azok a szemek valahonnan borzastóan ismerősek lettek és a hangja ... mintha halottam volna már valahol ...
- Valami baj van? - nyúlt felém.
- Nem ... semmi ... é...én rohanok mert elkések. - dadogtam, majd azzal a lendülettel amivel megfordultam rohanni kezdtem.

- Késtél! - lépett felém Mir és felé hajította az egyenruhát.
- Csak 2 perc. Nem a világ vége. Ne húzd fel magad. - kötöttem fel a kötényemet.
- Nem húztam fel magam.
- Jó ... akkor kedves engedelmeddel nekem dolgom van.

Kislattyogtam a pult mögé és örömmel nyugtáztam, a kávézó majdnem teljesen üres. Előkaptam a pult alól a könyvemet és gondoltam olvasok még nem jön valaki akit Mir nem tud körbeugrálni. Halottam ahogy a kis csengő csilingel minden ki és bejövő vendégnél.
- Khmmm. - hallatott valaki érdekes krákokó hangot egyenesen a pult másik oldaláról.
- Igen ?? - csaptam össze a könyvet és a legnagyobb mosolyommam fordultam a kedves vendég felé. Majd ugyanebben a pillanatban lefagyott a vigyor az arcomról. Ugyan az a srác volt mint akivel a parkban összefutottam.
- Te követsz engem ? - vontam kérdőre.
- Muszáj! Amúgy is a környéken ez a legközelebbi kávézó. Pusztán csak a véletlen műve hogy megint találkoztunk.
- Akkor nem tennél meg nekem egy szívességet és húznál el. Akaszkodj rá másokra!- úgy gondoltam hogy inkább figyelmen kívül hagyom az első szót és visszamélyedtem a könyvembe. Hirtelen egy ujj, majd még egy ujj, majd még egy ujj mászott bele a könyvembe és beleakaszkodva elvették tőlem a könyvet. Kétszer megforgatta a kezeiben hümmögött egy kicsit majd letette bezárva a pultra.
- Muszáj mindig ilyen.... - kezdte.
- Ilyen bunkónak lennem? -  fejeztem be helyette és felkönyököltem a pultra, hogy minél közelebb kerüljek hozzá. A parfümje illata az orromat simogatta. - Csak azokon a napokon amikor egész éjszaka nem alszok semmit és rémálmok gyötörnek. Általában meglepően vidám ember vagyok. Próbálkozz egy olyan napon, amelyik nem esik hétfő és vasárnap közzé. -morogtam az arcába  majd visszamásztam a pult mögé.
- Aha ... értem én. Hát ez a hála mindenért. - grimaszolt rám.

Mi van ?? Milyen hála ? És mégis mi a fenéért ?

- Szóval akkor egy cappuccinot kérek. Elvitelre.
- Renben. - grimaszoltam vissza majd nekiálltam elkészíteni a francos cappuccinoját.

Mégis ki az ördög ez a srác, hogy csak így ... ajjj ....  és mégis mit akar tőlem .

- Cate ... cate ... !!

A francba is már vele ... csak nem kövessen és hagyjon békén . Vagy ha nem istenemre mondom én ...
- Cate kifut a kávé ... - taszított rajtam egyet Mir majd a gép elé ugrott és elzárta. - Igazán figyelhetnél! Mi van ma veled? Késel a munkából. Bunkó vagy a vendégekkel. Ha beteg vagy inkább menj haza!
- Nem ... minden rendben ... add ide azt az izét ... majd én megcsinálom. - kaptam ki a kezéből a rogyot és nekiláttam feltörölni a kiömlött kávét. Halk kuncogást halottam a hátom mögül. Megsemmisítő pillantással néztem a még mindig a pultnál tartózkodó számomra még mindig ismeretlen idegenre, mire ő abbahagyta és visszamélyedt a telefonjába.

- Tessék itt a francos kávéd. Óhajtasz még valamit.?- csaptam le elé a papírpoharat.
- Én cappuccinot kértem de mind egy. - mosolyodott el majd letette a pultra az árát. - A visszajárót tartsd meg.
- Nincs szükségem a pénz ... - lendítettem a kezem, hogy hozzávágjam hülye pénzét de már sehol nem volt.



- Na jó mára én végeztem. - vittem vissza a helyére a felmosót.
- Remélem kialszod magad és holnap jobb napod lesz. - kapta fel a táskáját Mir és együtt indultunk ki a kávézóból.
- Szóval akkor mi a ma esti ... - kezdte ahogy kiléptünk az ajtón de..
- Szia Caitlyn! - szakította félbe valaki én pedig meglepetésemben majdnem beugrottam a bokorba. Ott állt a falnal támaszkodva zsebre dugott kézzel.
- Jajj ne már megint te? - sóhajtottam fáradtan.  
- Gondoltam, nem volt még alkalmam bemutatkozni. Szóval sétálhatnánk. - rugaszkodott el a faltól.
- O úgy látom már van társaságod ma estére. - szólalt meg Mir.- Majd akkor holnap találkozunk. - mondta és már el is rohant.
- Igen? - fordultam felé kérdően.
- Gyere sétáljunk! - indult el én pedig valami oknál fogva követtem. Sokáig csak csendben sétálltunk egymás melett.
- Ömm ... szóval akkor ... nem is beszélsz vagy valami?
- Oh nekem így is jó. - vigyorodott el.
- Akkor csak így fogunk körbe-körbe sétálni?
- Ja valami olyasmi.
- Akkor én minek is kellek ide ?
- Jaj Caitlyn ne legyél már ennyire sötét. Tudom, hogy nem vagy az szóval ne játszd meg. - emelte meg a hangját ami arra engedett következtetni, hogy idegesítem.
- Még mielőtt megkérdezed nem nem idegesítesz.
- Ezt meg, honnan tudtad?
- Gondolatolvasó vagyok. - rántotta meg a vállát.
- Ja persze én meg anglia királynője. - grimaszoltam.
- Én komolyan gondoltam.
- Na persze.
- Akkor ne hidd el.- vonta meg a vállát.
- Szóval, ha már itt tartunk be is mutatkozhatnál kedves gondoltaolvasó úr!
- Ja tényleg. - állt meg majd velem szembe forult.- Lee Donghae vagyok.
- Én pedig Caitlyn McWood.
- Tudom. Ismerlek már egy ideje.
- Mi ?? Na jó és erre van értelmes magyarázatod is ?
- Van de  mindent szép sorban jó.
- Na idefigyelj! Követsz egész nap, szórakozol velem a kávézóban, elhívsz beszélgetni úgy, hogy nem is mondasz egy árva szót sem. Szóval igazán ne papolj nekem a sorrendről! - kezdtem begurulni.
- Mondom szépen sorban!
- Na jó hagyjál békén. - legyintettem majd sietősre vettem a tempót.
- Cate várj már ... hallod várj már. - kiabállt utánam de nem igazán érdekelt. Hagyjon engem békén a francba. - Cate vigyázz!- hogy mi?
- Cate vigyázz, ne fordulj meg! - de akkor már késő volt. 180 fokos fordulatot vettem és újra szembe találtam magam Vele. 

2. rész ~ A farkas viadal

~Hyan

Aznap este semmit sem aludtam, azután ami történt. Álmosan keltem fel a földről és lassan a konyhába csoszogtam, majd ránéztem az órára. Reggel 6 óra volt és még mindig sötét. Ránéztem a konyhaablakra ahonnan nézett az alak. Mellé sétáltam és az ablakpárkányt vizsgálgattam, amikor valaki az ajtón bekopogott. Ijedten kaptam a hang irányába a fejem, majd elindultam ajtót nyitni.
- Szia… - lépett be az osztály diákelnöke az ajtón.
- Szia… Hát te?
- Az osztályfőnök megkért, hogy mondjam meg mindenkinek, hogy ma délután lesz a „vándorút” program az erdőben… Elfelejtette mondani tegnap…
- Mostanában mindent elfelejt… - suttogtam egy hülye arckifejezés kíséretében.
- Szóval, ma délután a suli előtt fog lenni egy busz, ami átvisz minket az erdő túloldalára és vissza kell jutnunk a városba az erdőn keresztül… 15:00-kor legyél a suli előtt! – lépett ki az ajtón.
Bamba fejjel néztem utána, majd mire felfogtam mit kell délután csinálni, bementem a fürdőbe, gyorsan lezuhanyoztam és átöltöztem.
*Délután  14:45*

Amikor kivittek minket az erdő túloldalára mindenkit kettesével indítottak el különböző helyről. Nem volt nehéz a válogatás, mert a 31-ból mindössze 14-en voltunk. Nagy szerencsémre Kyo nem jött ezért egy rendes lánnyal pakoltak össze. Lassan mindenki elindult valamerre. A társam és én nagy beszélgetés közben az erdőben egy kis térre értünk, ahol se fű, se fa nem volt, csak nedves talaj. Mind a ketten  magunk elé meredtünk, amint megláttuk, hogy mivel állunk szembe. a társam   annyira megijedt hogy  pánikolva levegőért kapkodott. én szótlanul nagy kétségbeesett  szemekkel néztem a lényt ami előttünk éppen marcangolta szét az ebédjét vagy mit tom én micsodáját. ahogy elnéztük nagyon éhes és még nem elég neki amit az előbb a szemünk láttára evett meg. a társam elsikoltotta magát, mire én ösztönösen befogtam a száját. a lány elrántott magát majd eszeveszettül rohanni kezdett vissza, ahonnan jöttünk. a lény ingerülten morgott rám. ijedten léptem egyet hátra, mire az a farkas szerű lény lassan elindult felém. A szájából nyál csorgott kegyetlenül, a szemei pedig szürkék voltak, és  a pupillája keskeny volt és rám szegeződtek.
 Hátrálás közben nekimentem egy fának, mire ijedten kezdtem kapkodni a levegőt. A lény rohanni kezdett felém. Ekkor egy másik farkas, - ami már tényleg úgy nézett ki mint egy farkas - előugrott az egyik bokorból és erővel nekiment a másiknak. A sovány dühös lény beleharapott a másik farkas lábába, mire az felnyüszített, de továbbra is kitartóan küzdött, majd kíméletlenül beleharapott az ellenfele nyakába, majd amikor a lény a földre került és megint felállt, a farkas nagy erővel nekiment, úgy, hogy pár métert arrébb gurult a lény. még nyüszített párat amelyik a földön volt, majd végleg felsóhajtott egyet és visszaadta a lelkét az égnek.
A farkas, hogy megbizonyosodjon róla hogy ellenfele meghalt, még néhány másodpercig őt bámulta, majd a barna szemeivel rám nézett. ekkor vettem csak észre hogy ezek a farkasok nagyobbak mint a többi... Ezek kb másfél méter magasak és hosszúak...
A farkas lassan elindult felém. azt hittem rám is rám fog támadni ezért hátráltam. amikor észrevette hogy hátrálok, megállt és jelentőségteljesen rám nézett. valami felvillant a szemében... valami.. mintha azt akarná mondani hogy ne féljek tőle. Megtorpantam, majd kérdőn néztem rá. a farkas megint elindult felém, mintha tudná, hogy már van benne bizalmam. megállt előttem és biztatóan pislantott rám. Felemeltem a kezem és rátettem a fejére. a farkas lehunyta a szemeit.
Pár másodperc után mellém bicegett és kicsit az orrával megbökdösött, hogy induljak el valamerre, amikor végre elindultam, mellém sántított és mint valami pásztor a bárányát terelgetett, majd kis idő múltán jobbra fordultunk majd megint jobbra és vége lett az erdőnek. A szemünk előtt virágtenger terült egy a dombon ahol voltunk és a háttérben középmagasságú hegyek voltak. A farkas megindult és előttem a virágok közt ment, végül leült és ábrándozva meredt a távolba. Utána mentem majd egy lépésre mellette megálltam majd amikor rám nézett leültem. lefeküdt a földre és nagyokat lélegezve lehunyva a szemét pihenni kezdett.
- miért mentettél meg...? - motyogtam halkan inkább magamnak feltéve a kérdést és ránéztem. válaszként ő csak felsóhajtott és kinyitotta a szemét majd a szemeimet bámulta. a szívem még mindig remegett attól aggódva hogy vajon meg fog-e ölni ez a vadállat ami itt fekszik mellettem és csak csapdaként vezetett ide, vagy tényleg bízhatok benne.
- ugye nem fogsz megenni? - kérdeztem még egyet, mire a farkas az első mancsát a szemei elé rakta, mintha értené hogy mit mondok és unottan lehunyta a szemeit majd levette a mancsát és újra felsóhajtott.
- bocsi, csak tudod furcsa hogy egy farkassal beszélek... vagyis... á mindegy... falnak beszélek.. - hajtottam le a fejem. Pár másodperc múlva éreztem hogy a farkas a nyakamat kezdte piszkálni majd ijedten arrébb ültem. Majd egy hirtelen mozdulattal megnyalta az arcomat és tovább ment... Nagy szemekkel néztem utána az arcomat fogva. lassan felálltam, újra körbe néztem a tájon, majd a farkas után néztem, de már nem láttam. Eltűnt a fák között... Hirtelen lelkiismeret furdalás kezdett el bennem felelevenedni, hogy meg se köszöntem, hogy megmentett... Persze ő csak egy farkas volt... Úgyse értette volna... visszaindultam azon az úton ahonnan jöttünk és figyelve arra, hogy el ne tévedjek lassan beesteledett. Végül kiértem oda a helyre ahol a két farkas harcolt és a halott teteme felé néztem. Kétségbe esetten vettem tudomásul hogy már nincs ott! azzal nyugtatgattam magam, hogy egy másik állat elvitte zsákmányának vagy mit tudom én milyének de eltűnt. egyre többször tekintgettem magam mögé az út folyamán, mikor már teljesen beesteledett. Végül a városba értem és a legközelebbi buszmegállóba beálltam és vártam a fél hatos buszt. Végre megérkezett, felszálltam, a maradék pénzt, ami nálam volt abból megvettem a buszjegyet és beültem az egyik ülésre. Szerencsémre nem zavart senki, így nyugodtan átgondolhattam mindent. Amikor megállt a busz abban az utcában ahol lakom, gyorsan leszálltam a buszról és a házam felé vettem a irányt.