Az igazi arc

~Hyan

*Amikor megállt a busz abban az utcában ahol lakom, gyorsan leszaladtam a buszról és a házam felé vettem a irányt.*

Elgondolkodva a mai napon lassan felmentem a lépcsőn a házamig. Néha-néha úgy éreztem, hogy követnek, de amikor magam mögé néztem, senki sem volt ott. Haladtam tovább, majd bementem a házamba, az első dolgom az volt hogy mindent bezárjak. Az ablakokat is lereteszeltem és aggódva attól, hogy megint eljön az a valami, ami tegnap este, félve öltöztem át. Miután megbizonyosodtam arról, hogy biztonságban vagyok, gyorsan fogat mostam és bátortalanul lassan elaludtam a nappaliban az egyik fotelban.

Reggel arra ébredtem, hogy fázok. Álmosan felültem és az ágyamon találtam magam. Értetlenül forogtam körül. Észrevettem, hogy rajtam van félig a takaróm. Nagyokat lélegezve magam mellé dobtam a takarót és végig néztem magamon. Az ing amiben aludtam rám volt tapadva, majd kikeltem az ágyból és áttotyogtam a fürdőszobába. Lehámoztam magamról az izzadt ruhát és gyorsan lezuhanyoztam, majd átöltöztem. Arra lettem figyelmes, hogy zajt hallottam a nappaliban. Ijedten léptem a fürdőszoba ajtajához. Mivel a fürdőszoba a hálószobámra nyílik, ezért átosontam a hálóba és a nappali ajtaja mellé léptem, majd egy kis résnyire kinyitottam az ajtót és óvatosan kinéztem. Nem láttam senkit, ezért lassan kiléptem a szobából és a nappali közepére meredtem. A földön a ruháimmal tele bőröndöket néztem értetlenül és közelebb léptem hozzájuk.
- Jó reggelt! - hallottam magam mögött egy kissé rekedt hangot, mire ijedtemben nekiütköztem a mellettem levő fotelba, amin este elaludtam. A lábamat fájlalva lehuppantam a fotelba és ingerülten néztem az illetőre, aki pár cuccommal a konyhából jött ki és beletette az egyik kis táskába. 
- Te mit keresel itt?! És hogyan jutottál be?!! - álltam fel gyorsan és mérgesen néztem rá.
- Kitől örökölted a makacsságod? - meredt rám. - Meg is halhattál volna!!
- Miről beszélsz? Egyáltalán honnan veszed, hogy majdnem meghaltam?! Követsz engem?!
- ... Nem... de akkor is... ez így nem biztonságos számodra... hozzánk kell, költöznöd!
- Nem fogok egy vad idegenhez költözni csak azért mert azt mondta! 
- Nem érted... Ha itt maradsz veszélyben van az életed! Nem fogtad fel mi volt tegnap?!! - kiáltott rám. Némán bámultam rá, majd kikerültem és a hálószobába mentem. Pár perc múlva kijöttem egy nyaklánccal a kezemben.
- Ez sem maradhat itt... - vettem fel, mire Kai megkönnyebbülten kicsit elmosolyodott.
- Mehetünk..? - nézett rám és megfogta a két bőröndöm fülét.
- Mehetünk... - vettem fel a kisebb táskákat és Kai után mentem. Megálltunk egy fekete sportkocsi mellett, kinyitotta a csomagtartóját és beletettük a dolgokat. Gyorsan visszaszaladtam hogy kiírassam magam a bérlakásból, majd vissza mentem a kocsihoz és kérdőn Kai-ra néztem.
- Ülj be -mondta és beült a kormány mögé.
- Mami... *°*" Szent Isten most segíts meg - mondtam el egy gyors imát magamban, majd beültem az anyósülésre.
- Tudsz vezetni? O_O" - néztem rá.
- Most lett meg a jogsim - mosolygott rám, mire én gyorsan bekötöttem magam és belekapaszkodtam két kézzel a felettem lévő kallantyúba.
- Haha nagyon vicces, de tudok vezetni - vigyorgott majd lassan elindultunk.
- Na, akkor elmondod mivel van tele a világ...? - szólaltam meg pár perc után. Kai rám nézett majd felsóhajtott.
- Öhm... Ígérd meg hogy nem mondod el senkinek... Mármint az embereknek... Vagyis a halandóknak.. érted mire akarok kilyukadni... Na..
 - Igen, értem… ígérem. - tettem fel a kisujjam és begörbítettem. - Így görbüljek! ˘^˘
- Jól van - vigyorgott - szóval... a világ tele van olyanokkal, mint... én... vagyis.. hogy fogalmazzak...?
- Csak mondd el egyértelműen, hogy mit akarsz…
- Szóval a világban, vannak: farkasok, angyalok, vámpírok - számolta az ujjain vezetés közben. - Ja és amiért elviszlek hozzánk, az azért van, mert védenünk kell téged... a démontól.
- Démon… ez most komoly? - tört ki belőlem a nevetés. Kai összeszűkített szemekkel nézett, amikor megálltunk a piros lámpa előtt és még mindig röhögtem.
- Fuu... bocsi... - törölgettem a könnyeimet amik a nevetés közben elborították a szemem. Kai unott képpel indult el a zöldet látván.
- Szólj, ha befejezted...
- Jó... - vágtam röhejes komoly fejet - Befejeztem... - néztem Kai-ra, de amikor rám nézett és bebandzsított megint rám tört a nevetés. Kai rácsapott a homlokára és tehetetlenségében elvigyorodott. Végül befejeztem a nevetést és tovább hallgattam Kai-t.
- Ha nem hiszed, meg is mutathatom, hogy farkas vagyok... - vágott büszke fejet.
- Rendben…
- Szóval... Ennyi...
- Értem… - mondtam majd magam elé néztem és elgondolkodtam azon amit Kai mondott. Visszagondolva a tegnapira, amikor otthon valami vörös szemű lény engem nézett... kezdtem hinni Kai-ban..
végül a Gangnam-negyedbe értünk és annak is majdnem a legszélén egy kertes ház előtt megálltunk.
- Hát... ez lenne a mi kis hajlékunk... - szálltunk ki a kocsiból.
- Nem akartunk nagyon feltűnőt választani  de vannak, akik még ide is betévednek... "véletlenül"-  vette ki a nagyobb csomagokat a csomagtartóból.
- Huh... - sóhajtottam és kivettem a többi cuccot és lecsuktam az ajtót. Kai lezárta az autót és kinyitotta a kaput, (ami derékmagasságig ért) majd a cokmókoktól, nagy nehezen betotyogott. Utána mentem, bezártam magam után a kaput és Kai után siettem. Amikor beértünk az ajtón, Kai fejének egy plüss panda csapódott.
- Mi a... - nézett le a padlón heverő pandára, mire valaki leszáguldott az emeletről, felkapta a pandát és Kai mögé bújt. Amikor megláttam, hogy ki eltátottam a számat és bambán bámultam rá. Aki Kai mögött guggolt, rám nézett, majd gyorsan felállt, meghajolt és visszaguggolt.
- Szia...- suttogta és integetett. Néhány pislogással magamhoz tértem majd mélyen meghajoltam és visszaköszöntem.
- Ő Hyan, majd mesélek róla többet is... - tette le a dolgaimat az ajtó melletti fal elé és vissza állt a helyére.
- BAEKHYUN ADD VISSZA A PANDÁMAT!!! - futott le az emeletről Tao és amikor meglátott megtorpant és nagyokat pislogva bámult rám.
- Ö.. öhm... szia... - hajoltam meg gyorsan.
- Szia ^^ - hajolt meg ő is - nem láttad Baekhyun-t errefelé? - kérdezte és elindult a konyhába, hogy megkeresse őt. Amíg Tao nem látott, ránéztem Baekhyun-ra, aki Kai mögött guggolt. Baek csak a mutatóujját tette a szája elé és ingatta a fejét.
- Nem... bocsi.. - válaszoltam zavartan Tao-nak.
- Köszi - kacsintott rám Baekhyun, amikor ránéztem, majd görnyedve Tao-t fürkészve, kinézett a pult mögül, ami Kai mellett volt. Gyorsan elment előttem és visszaszaladt a másik lépcsőn, ami az emeletre vezet. Tao észrevette őt és utána szaladt.
- Add vissza Panda Urat!! - kiáltott rá. Baekhyun futás közben bekopogott az egyik ajtón és elordította magát
- Itt van Hyan!!!
Suho kilépett azon az ajtón és Tao sikeresen nekiment.
- Jajj bocsi! - futott tovább Tao. Suho lesétált a lépcsőn és elém sétált, majd meghajolt.
- Szia!
Gyorsan én is meghajoltam.
- Szia...
- Gyere beljebb - tárta ki a bal kezét és a nappali felé intett.
Ha Kai nem áll mögém és nem kezd el tolni, nem tudtam volna megmozdulni, a lepettségtől.Végre megindultam és segítség kérően hátranéztem Kai-ra, mire ő csak bátorítóan pillantott le rám. Suho leült az egyik fotelba és mosolyogva nézett. Némán leültem elé és vártam hogy valami történjen. Kai leült a mellettem levő kanapéra és tanácstalanul nézett maga elé.
- Szóval... ő Lee SooHyan.. - szólt végül Kai és Suho-ra nézett.
- Szia SooHyan - állt fel gyorsan és meghajolt. Én is ugyan így tettem majd szégyenlősen ránéztem.
- Nyugodtan hívjatok Hyan-nak... már hozzászoktam...
- Rendben... - állt fel Suho és egy kis asztalhoz lépett, amin egy laptop volt majd leült elé.
- Hyan nem hiszi el, hogy farkasok vagyunk... - vágott hülye fejet Kai és lassan bizarr arckifejezéssel rám nézett.
- Most mivan? - néztem rá csodálkozva.
- Szerinted miért ültem ide..? -.-" - kérdezte Suho Kai mondatára reagálva.
- Nem tudom - vigyorgott Kai.
- Most akartam megmutatni valamit neki... - fogta a fejét lefárasztottan Suho, majd az ölébe vette a gépet. Elindított egy videót.
- Na most már elhiszed hogy farkasok vagyunk - bizonygatta Suho lassan bólogatva, engem nézve, amikor vége lett a videónak.
- De ... ez csak egy videoklipp. - néztem rá értetlenül.
- Hát tudom - vigyorodott el Suho.
- Ja. És még csak nem is farkasok vannak benne - forgatta meg a szemét Kai.
- Hát ... azt is tudom - vigyorgott továbbra is idétlenül Suho.
- Igen, Hyan még mindig nem hiszel nekünk? - kapcsolt Kai is majd előre hajolt mellettem és nagy szemekkel nézett fel rám.
- Kai, te ne dumálj.. - szólt Suho engem nézve.
- Ti megkattantatok... Egyáltalán mi értelme van ennek az egésznek? Még mindig nem láttam a saját szememmel egyikőtöket sem átváltozni... - néztem kétlően. Kai-tól rögtön egy lefárasztott fejet kaptam. Suho csak megértően pillantott rám, majd felállt.
- Majd átgondolod... - mondta, azzal távozott. Kai két kezével fogta az arcát, csak a szemei látszottak ki, amik engem néztek.
- Gyere... - fogta meg a kezem Kai, majd az üvegajtót kinyitotta, ami éppen mögötte volt és kimentünk az udvarra. Értetlenül néztem rá, de aztán eszembe jutott az amit a kocsiban mondott: hogy megmutatja mi is valójában. Szerencsére az udvar nagy volt és kevés életet lehetett benne lelni. Így Kai elém állt, lassan összegörnyedt, majd átváltozott... farkassá. Nagy szemekkel néztem, kicsit remegve, de mégis érdekelt... Kai most már farkas énjével nézett rám mély barna szemeivel, majd amikor előtte elrepült egy lepke gyorsan utána kapta a fejét és kergetni kezdte. Majd a lepke leszállt egy virágra, Kai pedig érdeklődve figyelte. Lassan odaléptem mellé és leguggoltam. Csatlakoztam a lepkenézéshez, majd néha-néha felnéztem Kai-ra. Miután a lepke elrepült, most már nem szaladt utána, csak vágyakozva nézett utána. Leültem a fűbe és értetlenül fürkésztem Kai tekintetét. Minden bátorságomat összeszedve felemeltem a kezem és lassan Kai felé nyúltam. Kai rám nézett és biztatóan sóhajtott egyet. Kai végül a tenyeremhez tette a homlokát, majd lehunyta a szemét. Most már magabiztosabban, de még mindig remegve lassan megsimítottam a fejét. Kai kinyitotta a szemét majd lehasalt a fűbe és a fejét a lábaimon pihentette meg. Lepetten és egyben értetlen fejjel néztem Kai-t. A gondolatok folyamatosan cikáztak a fejemben, hogy hogy lehet ez lehetséges, hogy egy ember farkassá változzon, vagy, hogy miért pont én vagyok itt és nem más.. meg minden ilyen, amit felfoghatatlannak tartok. És lehet hogy már soha nem tudom felfogni ezt az egész átváltozásdi dolgot... A gondolatokat hanyagolva, önkéntelenül, mintha a saját kutyám feje lenne az ölemben, rátettem a kezem Kai testére és gyömöszölni kezdtem, mire Kai hemperegni kezdett a földön és én önkéntelenül elnevettem magam, majd befejeztem a gyömöszölést és gyengéden a fejét kezdtem simogatni, mire Kai jólesően felsóhajtott majd újra lehunyta a szemeit és megkönnyebbülten vette tudomásul hogy végre hiszek benne...

3. rész ~ Találkozás az ismerős idegennel

3~ Találkozás az ismerős idegennel

~Caitlyn

- NEM! – ültem fel az ágyamban.  Körbenéztem a szobán és a nap gyenge fénye szűrődött be az ablakon.

- Semmi baj csak álmodtam az egészet.  – beszéltem magamnak mintha az hatásosabb lenne. Idegesen beletúrtam a hajamba majd meglepetten tapasztaltam, hogy csurom víz volt az izzadságtól. Álmomban újra és újra az a  vöröslő szempár bukkant fel ahogy egyenesen rám bámul majd megragad és megöl. Kötve hiszem, hogy egy jó darabig valami mást is fogok álmodni.

Kábán csoszogtam el a fürdőig, hogy frissítsek magamon majd a pizsamát valami normális cuccra cseréljem.  Miközben éppen a fogam mosásával voltam elfoglalva amikor a telóm vad villogásba kezdett.
-Hmm ... - mormogtam bele a telefonba .
- Cate hol a francban vagy ?? - halottam meg a vonal másik végén Mir hangját.
- Éppen fogat mosok. Mer' ?
- Csak mert ... még 5 perced van beérni munkába! - morogta majd lecsapta a telefont.

O az ég szerelmére nekem ma .... o istenem.

Sietve magamra kaptam az utolsó ruhadarabokat is, összehajigáltam a táskámat és futólépésben hagytam el a lakásomat. Időspórols képen a park felé vettem az irányt, hogy azon keresztülvágva hamarabb elérek a kávézóba. Csak rohantam ahogy tőlem telt egészen addig még valamibe vagy egészen pontosan valakibe bele nem szaladtam. Hatalmas lendülettel fágódtam hanyatt a földön. Azt hiszem ennél jobban nem kell részleteznem mekkorát nyekkentem.
- Ne haragudj. Annyira sajnálom. - kapta el a karomat a "valaki" és felfelé kezdett a földről.
- Mi a francért nem tudsz figyelni. Igazán arrébb álhattál volna. - kiabáltam rá majd kirántottam a kezemet a karjából.
- Tényleg nagyon sajnálom. Nem sérültél meg?
- Nem csak éppen el fogok késni ... - ahogy ránéztem a szó is belém fagyott. Azok a szemek valahonnan borzastóan ismerősek lettek és a hangja ... mintha halottam volna már valahol ...
- Valami baj van? - nyúlt felém.
- Nem ... semmi ... é...én rohanok mert elkések. - dadogtam, majd azzal a lendülettel amivel megfordultam rohanni kezdtem.

- Késtél! - lépett felém Mir és felé hajította az egyenruhát.
- Csak 2 perc. Nem a világ vége. Ne húzd fel magad. - kötöttem fel a kötényemet.
- Nem húztam fel magam.
- Jó ... akkor kedves engedelmeddel nekem dolgom van.

Kislattyogtam a pult mögé és örömmel nyugtáztam, a kávézó majdnem teljesen üres. Előkaptam a pult alól a könyvemet és gondoltam olvasok még nem jön valaki akit Mir nem tud körbeugrálni. Halottam ahogy a kis csengő csilingel minden ki és bejövő vendégnél.
- Khmmm. - hallatott valaki érdekes krákokó hangot egyenesen a pult másik oldaláról.
- Igen ?? - csaptam össze a könyvet és a legnagyobb mosolyommam fordultam a kedves vendég felé. Majd ugyanebben a pillanatban lefagyott a vigyor az arcomról. Ugyan az a srác volt mint akivel a parkban összefutottam.
- Te követsz engem ? - vontam kérdőre.
- Muszáj! Amúgy is a környéken ez a legközelebbi kávézó. Pusztán csak a véletlen műve hogy megint találkoztunk.
- Akkor nem tennél meg nekem egy szívességet és húznál el. Akaszkodj rá másokra!- úgy gondoltam hogy inkább figyelmen kívül hagyom az első szót és visszamélyedtem a könyvembe. Hirtelen egy ujj, majd még egy ujj, majd még egy ujj mászott bele a könyvembe és beleakaszkodva elvették tőlem a könyvet. Kétszer megforgatta a kezeiben hümmögött egy kicsit majd letette bezárva a pultra.
- Muszáj mindig ilyen.... - kezdte.
- Ilyen bunkónak lennem? -  fejeztem be helyette és felkönyököltem a pultra, hogy minél közelebb kerüljek hozzá. A parfümje illata az orromat simogatta. - Csak azokon a napokon amikor egész éjszaka nem alszok semmit és rémálmok gyötörnek. Általában meglepően vidám ember vagyok. Próbálkozz egy olyan napon, amelyik nem esik hétfő és vasárnap közzé. -morogtam az arcába  majd visszamásztam a pult mögé.
- Aha ... értem én. Hát ez a hála mindenért. - grimaszolt rám.

Mi van ?? Milyen hála ? És mégis mi a fenéért ?

- Szóval akkor egy cappuccinot kérek. Elvitelre.
- Renben. - grimaszoltam vissza majd nekiálltam elkészíteni a francos cappuccinoját.

Mégis ki az ördög ez a srác, hogy csak így ... ajjj ....  és mégis mit akar tőlem .

- Cate ... cate ... !!

A francba is már vele ... csak nem kövessen és hagyjon békén . Vagy ha nem istenemre mondom én ...
- Cate kifut a kávé ... - taszított rajtam egyet Mir majd a gép elé ugrott és elzárta. - Igazán figyelhetnél! Mi van ma veled? Késel a munkából. Bunkó vagy a vendégekkel. Ha beteg vagy inkább menj haza!
- Nem ... minden rendben ... add ide azt az izét ... majd én megcsinálom. - kaptam ki a kezéből a rogyot és nekiláttam feltörölni a kiömlött kávét. Halk kuncogást halottam a hátom mögül. Megsemmisítő pillantással néztem a még mindig a pultnál tartózkodó számomra még mindig ismeretlen idegenre, mire ő abbahagyta és visszamélyedt a telefonjába.

- Tessék itt a francos kávéd. Óhajtasz még valamit.?- csaptam le elé a papírpoharat.
- Én cappuccinot kértem de mind egy. - mosolyodott el majd letette a pultra az árát. - A visszajárót tartsd meg.
- Nincs szükségem a pénz ... - lendítettem a kezem, hogy hozzávágjam hülye pénzét de már sehol nem volt.



- Na jó mára én végeztem. - vittem vissza a helyére a felmosót.
- Remélem kialszod magad és holnap jobb napod lesz. - kapta fel a táskáját Mir és együtt indultunk ki a kávézóból.
- Szóval akkor mi a ma esti ... - kezdte ahogy kiléptünk az ajtón de..
- Szia Caitlyn! - szakította félbe valaki én pedig meglepetésemben majdnem beugrottam a bokorba. Ott állt a falnal támaszkodva zsebre dugott kézzel.
- Jajj ne már megint te? - sóhajtottam fáradtan.  
- Gondoltam, nem volt még alkalmam bemutatkozni. Szóval sétálhatnánk. - rugaszkodott el a faltól.
- O úgy látom már van társaságod ma estére. - szólalt meg Mir.- Majd akkor holnap találkozunk. - mondta és már el is rohant.
- Igen? - fordultam felé kérdően.
- Gyere sétáljunk! - indult el én pedig valami oknál fogva követtem. Sokáig csak csendben sétálltunk egymás melett.
- Ömm ... szóval akkor ... nem is beszélsz vagy valami?
- Oh nekem így is jó. - vigyorodott el.
- Akkor csak így fogunk körbe-körbe sétálni?
- Ja valami olyasmi.
- Akkor én minek is kellek ide ?
- Jaj Caitlyn ne legyél már ennyire sötét. Tudom, hogy nem vagy az szóval ne játszd meg. - emelte meg a hangját ami arra engedett következtetni, hogy idegesítem.
- Még mielőtt megkérdezed nem nem idegesítesz.
- Ezt meg, honnan tudtad?
- Gondolatolvasó vagyok. - rántotta meg a vállát.
- Ja persze én meg anglia királynője. - grimaszoltam.
- Én komolyan gondoltam.
- Na persze.
- Akkor ne hidd el.- vonta meg a vállát.
- Szóval, ha már itt tartunk be is mutatkozhatnál kedves gondoltaolvasó úr!
- Ja tényleg. - állt meg majd velem szembe forult.- Lee Donghae vagyok.
- Én pedig Caitlyn McWood.
- Tudom. Ismerlek már egy ideje.
- Mi ?? Na jó és erre van értelmes magyarázatod is ?
- Van de  mindent szép sorban jó.
- Na idefigyelj! Követsz egész nap, szórakozol velem a kávézóban, elhívsz beszélgetni úgy, hogy nem is mondasz egy árva szót sem. Szóval igazán ne papolj nekem a sorrendről! - kezdtem begurulni.
- Mondom szépen sorban!
- Na jó hagyjál békén. - legyintettem majd sietősre vettem a tempót.
- Cate várj már ... hallod várj már. - kiabállt utánam de nem igazán érdekelt. Hagyjon engem békén a francba. - Cate vigyázz!- hogy mi?
- Cate vigyázz, ne fordulj meg! - de akkor már késő volt. 180 fokos fordulatot vettem és újra szembe találtam magam Vele. 

2. rész ~ A farkas viadal

~Hyan

Aznap este semmit sem aludtam, azután ami történt. Álmosan keltem fel a földről és lassan a konyhába csoszogtam, majd ránéztem az órára. Reggel 6 óra volt és még mindig sötét. Ránéztem a konyhaablakra ahonnan nézett az alak. Mellé sétáltam és az ablakpárkányt vizsgálgattam, amikor valaki az ajtón bekopogott. Ijedten kaptam a hang irányába a fejem, majd elindultam ajtót nyitni.
- Szia… - lépett be az osztály diákelnöke az ajtón.
- Szia… Hát te?
- Az osztályfőnök megkért, hogy mondjam meg mindenkinek, hogy ma délután lesz a „vándorút” program az erdőben… Elfelejtette mondani tegnap…
- Mostanában mindent elfelejt… - suttogtam egy hülye arckifejezés kíséretében.
- Szóval, ma délután a suli előtt fog lenni egy busz, ami átvisz minket az erdő túloldalára és vissza kell jutnunk a városba az erdőn keresztül… 15:00-kor legyél a suli előtt! – lépett ki az ajtón.
Bamba fejjel néztem utána, majd mire felfogtam mit kell délután csinálni, bementem a fürdőbe, gyorsan lezuhanyoztam és átöltöztem.
*Délután  14:45*

Amikor kivittek minket az erdő túloldalára mindenkit kettesével indítottak el különböző helyről. Nem volt nehéz a válogatás, mert a 31-ból mindössze 14-en voltunk. Nagy szerencsémre Kyo nem jött ezért egy rendes lánnyal pakoltak össze. Lassan mindenki elindult valamerre. A társam és én nagy beszélgetés közben az erdőben egy kis térre értünk, ahol se fű, se fa nem volt, csak nedves talaj. Mind a ketten  magunk elé meredtünk, amint megláttuk, hogy mivel állunk szembe. a társam   annyira megijedt hogy  pánikolva levegőért kapkodott. én szótlanul nagy kétségbeesett  szemekkel néztem a lényt ami előttünk éppen marcangolta szét az ebédjét vagy mit tom én micsodáját. ahogy elnéztük nagyon éhes és még nem elég neki amit az előbb a szemünk láttára evett meg. a társam elsikoltotta magát, mire én ösztönösen befogtam a száját. a lány elrántott magát majd eszeveszettül rohanni kezdett vissza, ahonnan jöttünk. a lény ingerülten morgott rám. ijedten léptem egyet hátra, mire az a farkas szerű lény lassan elindult felém. A szájából nyál csorgott kegyetlenül, a szemei pedig szürkék voltak, és  a pupillája keskeny volt és rám szegeződtek.
 Hátrálás közben nekimentem egy fának, mire ijedten kezdtem kapkodni a levegőt. A lény rohanni kezdett felém. Ekkor egy másik farkas, - ami már tényleg úgy nézett ki mint egy farkas - előugrott az egyik bokorból és erővel nekiment a másiknak. A sovány dühös lény beleharapott a másik farkas lábába, mire az felnyüszített, de továbbra is kitartóan küzdött, majd kíméletlenül beleharapott az ellenfele nyakába, majd amikor a lény a földre került és megint felállt, a farkas nagy erővel nekiment, úgy, hogy pár métert arrébb gurult a lény. még nyüszített párat amelyik a földön volt, majd végleg felsóhajtott egyet és visszaadta a lelkét az égnek.
A farkas, hogy megbizonyosodjon róla hogy ellenfele meghalt, még néhány másodpercig őt bámulta, majd a barna szemeivel rám nézett. ekkor vettem csak észre hogy ezek a farkasok nagyobbak mint a többi... Ezek kb másfél méter magasak és hosszúak...
A farkas lassan elindult felém. azt hittem rám is rám fog támadni ezért hátráltam. amikor észrevette hogy hátrálok, megállt és jelentőségteljesen rám nézett. valami felvillant a szemében... valami.. mintha azt akarná mondani hogy ne féljek tőle. Megtorpantam, majd kérdőn néztem rá. a farkas megint elindult felém, mintha tudná, hogy már van benne bizalmam. megállt előttem és biztatóan pislantott rám. Felemeltem a kezem és rátettem a fejére. a farkas lehunyta a szemeit.
Pár másodperc után mellém bicegett és kicsit az orrával megbökdösött, hogy induljak el valamerre, amikor végre elindultam, mellém sántított és mint valami pásztor a bárányát terelgetett, majd kis idő múltán jobbra fordultunk majd megint jobbra és vége lett az erdőnek. A szemünk előtt virágtenger terült egy a dombon ahol voltunk és a háttérben középmagasságú hegyek voltak. A farkas megindult és előttem a virágok közt ment, végül leült és ábrándozva meredt a távolba. Utána mentem majd egy lépésre mellette megálltam majd amikor rám nézett leültem. lefeküdt a földre és nagyokat lélegezve lehunyva a szemét pihenni kezdett.
- miért mentettél meg...? - motyogtam halkan inkább magamnak feltéve a kérdést és ránéztem. válaszként ő csak felsóhajtott és kinyitotta a szemét majd a szemeimet bámulta. a szívem még mindig remegett attól aggódva hogy vajon meg fog-e ölni ez a vadállat ami itt fekszik mellettem és csak csapdaként vezetett ide, vagy tényleg bízhatok benne.
- ugye nem fogsz megenni? - kérdeztem még egyet, mire a farkas az első mancsát a szemei elé rakta, mintha értené hogy mit mondok és unottan lehunyta a szemeit majd levette a mancsát és újra felsóhajtott.
- bocsi, csak tudod furcsa hogy egy farkassal beszélek... vagyis... á mindegy... falnak beszélek.. - hajtottam le a fejem. Pár másodperc múlva éreztem hogy a farkas a nyakamat kezdte piszkálni majd ijedten arrébb ültem. Majd egy hirtelen mozdulattal megnyalta az arcomat és tovább ment... Nagy szemekkel néztem utána az arcomat fogva. lassan felálltam, újra körbe néztem a tájon, majd a farkas után néztem, de már nem láttam. Eltűnt a fák között... Hirtelen lelkiismeret furdalás kezdett el bennem felelevenedni, hogy meg se köszöntem, hogy megmentett... Persze ő csak egy farkas volt... Úgyse értette volna... visszaindultam azon az úton ahonnan jöttünk és figyelve arra, hogy el ne tévedjek lassan beesteledett. Végül kiértem oda a helyre ahol a két farkas harcolt és a halott teteme felé néztem. Kétségbe esetten vettem tudomásul hogy már nincs ott! azzal nyugtatgattam magam, hogy egy másik állat elvitte zsákmányának vagy mit tudom én milyének de eltűnt. egyre többször tekintgettem magam mögé az út folyamán, mikor már teljesen beesteledett. Végül a városba értem és a legközelebbi buszmegállóba beálltam és vártam a fél hatos buszt. Végre megérkezett, felszálltam, a maradék pénzt, ami nálam volt abból megvettem a buszjegyet és beültem az egyik ülésre. Szerencsémre nem zavart senki, így nyugodtan átgondolhattam mindent. Amikor megállt a busz abban az utcában ahol lakom, gyorsan leszálltam a buszról és a házam felé vettem a irányt.